Őrizzük meg egészségünket munkahelyünkön

Őrizzük meg egészségünket munkahelyünkön

Napjainkban az emberek többsége ülő munkát végez, keveset mozog és edz. Ez egészségügyi problémákhoz vezethet.

Íme néhány tanács, hogyan előzhetjük meg ezeket.

Munkahelyén helyezzen el valami zöldet, virágot

Korábbi felmérések alapján, azok a dolgozók, akiknél növények vannak a munkahelyen 15%-kal jobban teljesítenek. Brit és Holland tudósok bebizonyíttották, hogy a növények emelik a koncentrációkészséget és a dolgozók elégedettségi szintjét.

Nézzen ki az ablakon

Tudósok bebizonyították, hogy azok a dolgozók, akik természetes fénynél dolgoznak, jobban alszanak és jobb az általános közérzetük, mint azok, akik egyetlen fényforrása a számítógép.

Az Alvás klinikai kutatása folyóiratban közöltek szerint, azok, akik ablak mellett dolgoznak, átlagosan 46 perccel többet alszanak és 173%-kal több fényt kapnak, mint azok, akiknél hiányzik a természetes fényforrás.

Amennyiben munkahelyén kevés a fény, próbáljon meg ablak mellett ebédelni vagy ebédszünetben sétálni a friss levegőn.

Rendszeresen sportoljon

A rendszeres mozgás mára sok vállalat közös jó szokásává vált. A szabadidős közös sportolás nem csak közösségformáló, hanem egészségmegőrző hatással is rendelkezik. Hasonló módon törekszenek egészségmegőrzésre több modern munkahelyen, internetes vállalatoknál, mint a Jooble, ahol a munkatársaknak különböző lehetőségeket biztosítanak erre.

Álljon fel

A statisztikai adatok szerint az 1950-es évektől kezdve a magyar lakosság több, mint 83%-a   végez ülő munkát átlagosan 47 órás munkahét mellett.

Az ülő munka pedig – súlynövekedéssel járhat, illetve megnő a rák és az infarktus kialakulásának esélye.

Gyakrabban álljon fel, tartson szüneteket, sétáljon pár percet.

Homeopátia

Napjainkban egyre elterjedtebbek a homeopátiás, természetes alapanyagokból készült gyógyszerek, vitaminok, étrendkiegészítők, melyek rendszeres szedésével megőrizhetjük egészségünket, illetve meggyúgyulhatunk betegségekből természetes módon. Ebben nagy segítségünkre vannak a bioboltok, homeopátiás gyógyszertárak, illetve az online rendelhető készítmények, melyeket a Király Gyógynövénytár oldalán  https://www.kiralygyogynovenyshop.hu/ találhatnak meg.

 

Őrizzék meg egészségüket és jó munkát!